Mai cikkünkben a padlóösszefolyóról lesz szó, amely fontos részét képezi a dugulás elleni háborúnak. Elsősorban olyankor kerül középpontba, ha valamilyen okból víz kerül a fürdőszoba padlójára, például kiömlik a víz a mosógépből vagy a fürdőkádból, vagy legrosszabb esetben csőtörés miatt árasztja el a víz a helyiséget. Ezekben az esetekben kulcsfontosságú szerepe van a víz összegyűjtésében, de természetesen duguláselhárítási szempontból is kiemelkedő funckiója van.


A padlóösszefolyó másik, kevésbé ismert neve a szuez szifon és egy vagy több ágú változatban kapható. Funkcióját tekintve egyszerűen működik, hiszen biztosítja a csövekből, a mosdóból és a zuhanytálcából, érkező víz zavartalan elfolyását, valamint lehetővé teszi, hogy a fürdőkád alatt található bűzelzáró esetleges dugulását anélkül szüntessük meg, hogy azt megbontanánk. Anyagát tekintve készülhet műanyagból, alumíniumból és rozsdamentes acélból, átlagos mérete pedig 40-55 mm körül alakul.

A szerkezetben található egy műanyag pipa, mely elsősorban a bűzelzáró szerepét tölti be. Ezek kialakítása is többféle lehet, úgymint golyós, buborék vagy könyök formájú és tisztítása különféle módokon történhet. A pipa takarítása általában kézzel történik, ugyanis ez a legegyszerűbb módszer, a többi változathoz speciális tisztítóeszközök állnak rendelkezésre. Kialakításuk legtöbb esetben egyszerű, ám komplexebb rendszerekhez szakember segítségét kérhetjük.

Az ár tekintetében a legolcsóbb, néhány száz forintos változattól elmehetünk a több tízezret kóstáló, komolyabb termékekig is, nyilván ez a felhasználás függvénye. Funckiójuk tekintetében mindegyik padlóösszefolyó a víz elvezetését szolgálja, de nagyobb víz felhasználása esetén természetesen nagyobb kivitelre van szükség. A szerkezet beépítését mindenképpen érdemes szakemberre bízni, mert nem megfelelő kialakítás esetén sok gond forrása lehet. Gondolnunk kell például a víz pótlására, ugyanis tartósan száraz állapotban csatornaszagot áraszthat. Körülbelül 1-2 havonta érdemes tisztítani, ilyenkor megát a lefolyó rácsot és az illesztési helyeket is ki kell takarítanunk. Mindenképpen kerüljük a savas és lúgos vegyszerek használatát, melyek könnyen szétmarhatják a rácsot, minek következtében azt cserélnünk kell. Sajnos magát a fedelet nem lehetséges külön kicserélni, mert sok típus esetében a berendezés csak egyben vásárolható meg. Ha építkezik, felújít vagy korszerűsítésen töri a fejét, mindenképpen szereltesse be ezt a hasznos kis találmányt, mert segítségével számtalan gondtól szabadulhat meg!